GYIK – GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK A TÖRÖK-MAGYAR SZERELEMMEL KAPCSOLATBAN

Mindenkiben feltámad a kíváncsiság, amikor megtudják, hogy török párom van. Szeretem, amikor arról kérdeznek, mikor és hol ismerkedtünk meg, és hogy hogyan is működik ez az egész kettőnk között. Itt pedig összegyűjtöttem azt az 5 topikot, amiről talán a leggyakrabban kérdeznek engem.

1, Nagyon eltér a török kultúra a magyartól?

Rengeteg a tévhit az emberek fejében a törökökkel kapcsolatban. Sokan araboknak nevezik őket, azt hiszik róluk, hogy teveháton közlekednek, nomád életmódot folytatnak, és tetőtől talpig fekete lebernyeget viselnek. Hát nem. Még a világ végi, legeldugottabb, konzervatív falvakban élő emberekre sem jellemzőek ezek az állítások. Sajnos akik ilyennek gondolják őket, azokat a legnehezebb meggyőzni ennek az ellentétéről.

A török egy nagyon közvetlen, barátságos, segítőkész nép. Nyilván ahogy a magyarokról sem lehet egy mindenkire érvényes, átfogó képet alkotni, így a törökökről sem. A fő eltérés abban mutatkozik, hogy vannak, akik még mindig az iszlám szigorú szabályai szerint élik mindennapjaikat, és vannak, akik kicsit lazábban veszik a dolgokat.

A konzervatív(abb) háztartásokban még mindig úgy tartják, hogy a nő helye a tűzhely mellett van. Ezeknél a családoknál a nők otthon maradnak, háztartást vezetnek, gyerekeket nevelnek, a férfi pedig a családfenntartó szerepét tölti be. Emellett az európai(asabb) szemléletű családoknál a nő dolgozhat, ha úgy tartja kedve, de a család náluk is prioritást élvez.

Törökországban, az európai országokkal ellentétben nem tombol a feminizmus, aminek nyilván vannak előnyei és hátrányai is. Ami számomra nagyon szimpatikus, hogy a férfi feladatának érzi, hogy gondoskodjon a párjáról, megvédje őt. Ezért sokszor a nyilvános helyeken szeretik is kihangsúlyozni, hogy a mellettük levő hölgy az ő párjuk: akár csak egy átkarolás, egy röpke kézérintés, kézfogás – a cselekedet nyilván függ a férfi személyétől és a helyszíntől is. Ettől a “védelmező” szerepkörtől pedig úgy érzik, hogy a nő az ő alárendeltjük, kicsit talán egy valamit-valamiért helyzethez hasonlítanám: a nő védelmet kap, cserébe pedig otthont teremt. Sokan szeretik ezt az egymásról gondoskodó helyzetet, van, aki pedig egy napig se tudná elviselni. Hogy ez “jó” vagy “rossz”, döntse el mindenki maga.

2, És mi a helyzet az eltérő vallással?

Nekem nem volt eddig ezzel problémám, hiszen a párom nem éppen a legkonzervatívabb törökök közé tartozik. Időnként megiszik egy pohár italt, néha eljárunk szórakozni, nem tiltja meg, hogy rövid ruhákat vegyek fel – habár szereti, ha megfogadom a tanácsait, és az ő ízlése szerint alakítom az öltözékemet (na de melyik férfi nem?!). Sose volt vallási különbségből eredő vitánk. Akinek a vallás más szerepet tölt be az életében, azzal lehet, hogy akad az embernek egy-két nézeteltérése. Mindketten nyitottak, kíváncsiak vagyunk, érdekel a másik vallása, nincsen bennünk elutasítás, és szerintem ez a legfontosabb. Sokat beszélgetünk, kérdezgetjük egymást, hogy ez miért így vagy úgy van, ennél érdekesebben pedig nem is lehetne tanulni a másik vallásáról, világszemléletéről.

3, Hogyan kommunikáltok? Nem zavar, hogy egy másik nyelven nem tudod magad úgy kifejezni, mint magyarul?

Még a megismerkedésünk előtt kezdtem el törökül tanulni, rengeteg sorozatot néztem eredeti nyelven, felirattal, sok zenét hallgattam, mellé pedig olvastam a szöveget és fordítgattam. A kezdetektől fogva törökül beszélünk, az elején nagyon féltem attól, hogy nem fogom megérteni, mit mond a párom, vagy hogy ő nem fog egy kukkot se érteni abból, amit én próbálok elmagyarázni neki. A legelején még azokat a szavakat is kiszótáraztam egy-egy csetelés alkalmával, amiket már réges rég tudtam. Amit nagyon nem tudtam elmondani, azt leírtam angolul, ő átolvasta, lefordította azt, amit nem értett belőle, és aztán valahogy csak megértettük egymást. Az akarat mindkettőnkben megvolt, szerintem ettől működött az egész. Később nyelvórákat is vettem – veszek -, szóval napról napra csak fejlődöm. Ez egy nagyon jó gyakorlás mindkettőnknek, ennél jobban, egyszerűbben nem is lehetne nyelvet tanulni. Nincs olyan, amit ne tudnék elmondani neki. Amit szavakkal nem lehet, azt akár kézzel-lábbal, mutogatva magyarázom el. Sokat szótárazunk, ebből rengeteget tanulunk, és a végén mindig sikerül megértenünk egymást.

4, Nem hiányzik egy jó kis szalonna sütés vagy kolbászos rántotta?

Saját elhatározásomból döntöttem úgy, hogy nem eszem többet disznóhúst. Először tartottam tőle, hogy majd ferde szemmel néznek rám emiatt az emberek, de aztán rájöttem, hogy teljesen felesleges azon aggódnom, hogy ki mit mond. A lényeg, hogy én így érzem jól magam a bőrömben. Számomra ez nem egy lemondás, én a disznóhús nélkül is teljesen jól elvagyok, nem szenvedek semmiben sem hiányt. Otthon, vagy ha vendégségbe megyünk ismerősökhöz, barátokhoz, a családhoz, már mindenki úgy készíti el az ételeket, hogy mi is nyugodt szívvel ehetünk belőle. Nyilván egy étteremben kicsit nehezebb a dolgunk, hiszen a kisebb falvakban, apró városokban nincs minden sarkon halal (halal: a muszlim vallás szabályai szerint leölt és elkészített állatok húsából készült ételeket szolgáló) étterem. 

A muszlim országokban is fogyasztanak kolbászt, de nyilván nem olyat, ami disznóhúsból készül. Ezeknek főképp marhahús az alapja, és kiválóan fűszerezik őket. Mi is gyakran veszünk és fogyasztunk marhakolbászt, -felvágottat, és szerencsére az ilyen halal termékek a közelünkben is könnyen elérhetőek. A legtöbb hagyományos magyar fogást el tudom készíteni disznóhús nélkül – itt lehet, hogy egy hús-vér “igaz magyar ember” azt mondaná, hogy sertés alapanyagok nélkül el se tudja képzelni a magyar ételeket. Szerintem ezek nélkül is remek kajákat lehet készíteni, rengeteg más “tipikus magyar” hozzávalóval dolgozhatunk, a füstös ízt pedig rengeteg más alapanyag segítségével egyszerűen belecsempészhetjük a főztünkbe.

5, Nem furcsa ez az egész “külföldi fiús” dolog neked?

Manapság már itthon sem megy ritkaságszámba, ha valakinek a partnere nem magyar származású. Nekem nagyon bejön ez az “életforma”, ha fizetnének sem cserélnék senkivel. Talán egy kicsit izgalmasabb, de nem is tudom mi erre a legjobb szó. Nehéz szavakba önteni az érzéseimet ezzel kapcsolatban. Az első legnagyobb kihívás a a közös nyelv megtalálása volt. Aztán a sok félreértés, félrefordítás, nem úgy gondoltam, nálunk ez így szokás, nálunk az úgy szokás, miért így csinálod – na ezekkel is meg kell birkózni ám.

Itt ülünk egymás mellett, a konyhában éppen fő a tea, én pedig nézem őt, figyelem, már ő se érti, hogy mit bámulom ennyit. Próbálom megfogalmazni, hogy mi is az, amit én annyira szeretek a mi életünkben – de ezt leírni nem tudom, mert ezt érezni kell.❤

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *