
Számomra a filmnézés elengedhetetlen része a csipszropogtatás, azonban mióta folyton van a pulton egy kis kovász, mindig megsütöm a maradékot, és burgonyacsipsz helyett ezt majszolgatom. Roppant egyszerű és gyors, úgy készítem el, ahogy éppen kedvem szottyan. Nem kell hozzá külön bevásárolni, hiszen elég csak valamilyen fűszerrel meginteni, és pikk-pakk kész is – és szerintem ezerszer jobb, mint a sima bolti, burgonyából készült csipsz!
Hozzávalók:
maradék kovász
olasz fűszerkeverék
asztali só
durvára őrölt só
őrölt paprika
chilipehely
Elkészítés:
A sütőt előmelegítem 180°C-ra úgy, hogy egy tepsit is behelyezek, így az is felforrósodik a sütővel együtt. Addig egy szilikonos sütőpapíron spatulával egyenletesen szétkenem a maradék kovászt, és meghintem olasz fűszerkeverékkel, durvára őrölt sóval, vagy akár őröltpaprikával, sóval, és chilipelyhekkel. Az ízesítést tetszés szerint variálom. Amikor a sütő felmelegedett, áthúzom a papírt a forró tepsire, és kb. 10 perc alatt aranybarnára sütöm. Sütés után hamar kihűl, így már akár 5 perc múlva elkezdhetem széttörni apró falatokra a kisült lapot.